A 20. század első harmadában Kisteleken a szegedi nagytájra jellemző háromosztatú nagyház – konyha/pitvar – kisház beosztású lakóház, és ennek kamrával vagy alápincézett hambárral toldott változata terjedt el.

A tanyai lakóház bejárata a pitvarba nyílt, ahol a szabadkémény alatt az asszonyok szabadtűzön, vaslábra tett cserépfazékban vagy vaskaszrojban főztek.

A ház pitvar felőli sarkában állt a búboskemence, amit a pitvarból fűtöttek. A kemence körüli padka és kuckó a gyerekek kedvenc tartózkodási helye volt télen. A szobák padozata döngölt agyag, illetőleg székföld volt, amit naponta locsoltak, hogy ne verjék föl a port.

A századelőn az egész Alföldön leggyakoribb a sarkos szobaelrendezés: a kemencével átellenes sarokban volt a 2 karospadszögletében az asztal, a hátsó falnál egymás végében a 2 ágy. Az oldalfalnál a háromfiókos sublót. Az 1930-as években az új bútorok terjedésének köszönhetően ezt felváltja a párhuzamos elrendezésű szoba.

A fehérneműt a sublótfiókokban, a ruhadarabokat ugyanott és a gerendákról függő rúdon vagy a falba vert szögeken tartották. Ahol két szoba volt — nagyház és kisház —, ott az egyiket tisztaszobának tekintették, amiben a családtagok nem igen tartózkodtak, jobbára a vendégnek tartották fenn.

A lepadlásolt, füstmentes konyhában előbb kaszni — felül fiókos, alul kétajtós bútordarab —, majd felül üvegezett konyhaszekrény állott.

A kamra a gabona, a bor, a különböző élelmek, az eredeti rendeltetéséből kikopott bútorok és sokféle konyhaeszköz — fateknők, rosták, sziták, vastepsik stb. — lerakata. Ahol egy szoba volt, ott a kamrában függött nagygerendábavert szögön a családfő subája, ünneplő csizmája.

A kiállítás a paraszti házbelső 20. század első felére jellemző használati tárgyait mutatja be, zömmel a háztartásban asszonyok által használt konyhai eszközök láthatók. A vajköpülő, a mozsár, a sütőlapát, a szakajtók, a darálók, a mosósulyok, a mángorló, a szenesvasalók, vagy a tisztaszobát idéző vetettágy, a „Vicuska” névre dedikált párnákkal, a női kezek munkáját dicsérő feliratos falvédő, mind az eltűnt paraszti világra emlékeztetnek.

Porcelán, mályvaszínű rózsás motívumokkal díszítve.

Fából készült, fej- és lábtámlás flóderozott, lakkozott ágy szalmazsákkal.

Egy vetett ágyra való ágynemű garnitúra, huzattal.

Állórokka.Fonásra használt, lábbal hajtott szerkezet, ami a a szálakat fonallá sodorja és feltekeri a csévére.

Négylábú konyhaasztal, alul polcos, zöldre festett.

Esztergált, fakeretes, lábas vagy talapzatos, kerek asztali tükör.

Zománcozott, világoskék peremű, virágmintás bádog mélytányér.

Könnyű, keskeny, celluloid, sárgás színezetű nyél, nyitható acélpengével,ami a használat során keskenyre és hegyesre kopott.

Házi készítésű borotva-fenő, és elhúzható fedelű borotvatok.

Fehér fajanszbögre, felső részén kék-pöttyös díszítéssel.

Porcelán bögre, felső sávban virág díszítéssel.

Csecsemőfekhely, amit beltérben használtak.

Fekete bőrből készült, hosszúszárú férfi bőrcsizma, bőr béléssel, belül rávarrott felhúzó-gurtnival.

Sötétzöld üvegek, porceláncsatos kupakkal, 1,5 literes.

Átlátszó 0,25 literes üdítősüveg, kerámiacsatos kupakkal.

A csizma lehúzását megkönnyítő, fából készült, csapolt, álló szerkezet.

A csizma lehúzását megkönnyítő, fából készült, két lábra erősített segédeszköz.

Fajanszból készült cukortartó, fehér alapon kék, virágindás díszítéssel, két füllel, fedővel.

Porcelán, rózsaszínű rózsamotívummal díszített, kétfüles, hullámos peremű cukortartó fedéllel.

Öblös, sötétzöld, 5 literes borosüveg, amit régen gyakran vesszőből fonott borítással fedtek, be és fonott füllel láttak el.