A "One Step Down" együttes 2020 végén alakult, műfajilag még nem teljesen behatárolt formációvá.
A háromtagú együttes gyerekzenei koncertélményt kínál óvodások, kisiskolások és szüleik számára, interaktív táncos-, dalos-, játékos időtöltés formájában.
A Good Company zenekar hagyományait folytatva megújult tagokkal, hangzásvilággal, de azonos alkotói szándékkal alakult meg a könnyűzenei stílust képviselő GCreload zenekar.
Silver Step Tánc Stúdió több mint 10 évvel ezelőtt indult Kiskunfélegyházán, és ez a város jelenleg is a tánciskola központja. Később, 3-4 évvel ezelőtt nyitottak Kisteleken is egy újabb stúdiót az érdeklődők számára.
Az együttes 1987-ben alakult az akkori zeneiskola növendékeiből. A 20-25 főből álló zenekar az idők folyamán 40-50 főre bővült. A szokásos helyi protokoll rendezvényeken kívül számos zenekari találkozón, fesztiválon vettek részt, és több versenyen, minősítésen is szerepeltek.
A citerazenekar 1973-ban alakult. A zenekart 40 évig Rácz Imre bácsi vezette. Rendszeresen részt vesznek népzenei találkozókon a megyében. Szívesen eleget tesznek minden meghívásnak, szerepelnek helyi rendezvényeken, ünnepségeken.
A kórus 2007 nyarán alakult meg, Szélné Bradanovics Bernadett vezetésével. Az Együttes kis létszámmal működik, de vegyes kari hangzásban.
Csongrád-Csanád megyében 10 kertbarát kör van, közülük a kistelekiek a legfiatalabbak. A Kör célja a közösségépítés, a kertészek problémáinak megbeszélése, más Körökkel való kapcsolattartás révén egymás segítése, különböző módszerek átvétele, ezáltal a kertészet modernizálása.
A Kisteleki Nagycsaládosok Egyesülete 1995-ben alakult meg. A tagság 2021-ben 34 családból tevődik össze.
Az egyesület azzal a céllal alakult meg, hogy a mozgásukban akadályozott embereket sajátos kulturális, szociális és érdekvédelmi szempontjaik alapján összefogja.
A Pro-Art Alapfokú Művészeti Iskola és Pro-Art Elit Táncakadémia Kulturális és Sport Egyesület a gyermek korosztálytól egészen a legidősebb korosztályig képezi a táncolni vágyókat.
A Kisteleki Alapfokú Művészeti Iskolában 2004 óta működik a Bábabokra Néptáncegyüttes. A kezdetben 10-12 fővel induló együttes mára közel 100 főre duzzadt.
A Nyugdíjas Klub 1987-ben alakult meg Pap István vezetésével a régi kultúrházban.