Az egyesület azzal a céllal alakult meg, hogy a mozgásukban akadályozott embereket sajátos kulturális, szociális és érdekvédelmi szempontjaik alapján összefogja.
A szervezet szegedi székhellyel, de megyei hatáskörrel jött létre. A kisteleki csoportot 1996. március 6-án 7-8 fővel alapította Nyirádi N. István, aki közben Balástyát is segítve 10 évig volt titkár. Egyesületünknél többféle segítő szolgáltatás vehető igénybe: sorstársi tanácsadás, „révész szolgáltatás”, tapasztalati szakértői szolgáltatás, ingyenes jogi tanácsadás. A csoporttagok főként kistelekiek, de csatlakoznak Pusztaszerről és Csengeléről is, hiszen ott nem működik helyi csoport. A csoport vezetője a csoporttitkár, az ő munkáját segíti három vezetőségi tag. Programjaikat a helyi Művelődési Központba szervezik, nagyobb rendezvényeket pedig a sportcsarnokban tartanak meg.