A 19-20. század fordulójára Kisteleken népes kisiparosság fejlődött ki. Ehhez sokban hozzájárult, hogy 1854-ben megindult a Kiskunfélegyháza és Szeged közötti vasúti közlekedés. 1871-ben a község országos vásártartási jogot kapott. A kisipar viszonylagos fejlettsége köszönhető a település kedvező földrajzi fekvésének, nevezetesen annak, hogy a Budapest-szegedi, valamint a Kiskunmajsa-csongrádi utak találkozásánál jött létre. A vasúti fővonal az iparosoknak jó anyagbeszerzési és értékesítési feltételeket biztosított.  Másrészt Kistelek környékén nem létesült olyan másik település, ami önálló kisipart fejlesztett volna ki. Ennek köszönhető, hogy a község vonzásközponttá vált, és Szeged-Felsőközpont (mai Balástya), Kömpöc, Csengele, Felsőpusztaszer, Sövényháza (mai Ópusztaszer), Baks parasztsága ipari szükségleteinek jelentős részét Kisteleken szerezte be.

Kistelek mindig vonzó volt a fiatal, műhelyt alapító iparosok számára. A 19. század végén nyitott műhelyt a településen Kurth csizmadia, és Altmayer asztalos mester is. Az 1930-as években váltott iparjogosítványt Szekszárdi Ferenc szűcs (szegedi), Gyifkó Kálmán szíjgyártó (mindszenti), Király László bognár (kiskunmajsai), Perényi János kékfestő (kiskunhalasi) iparos.

 (Forrás: Juhász Antal (szerk.): Tanulmányok Kistelek történetéből…1976.)