Kisteleken a legnépesebb mesterség a csizmadia- és cipész mesterség volt. A századfordulón a segédekkel, inasokkal együtt 66-an dolgoztak a szakmában, 1944-ben 44 önálló mester tartozott a helyi ipartestülethez. Az 1920-as évekig többségben voltak a csizmadiák. Ahogyan a csizmaviselet visszaszorult, a mesterek több cipőt, bakancsot, szandált készítettek, sőt a suszterok vállalkoztak a papucskészítésre is: ha a parasztember elvitte a műhelybe ócska, elhasznált csizmáját, a szárából jó bőrpapucsot varrtak. Az 1920-30-as években több helyi csizmadia (Kónya Mihály, Kurth Antal Mihály, Kurth Péter, Pataki Szilveszter) 3-8 segéddel dolgozott és inasokat szegődtetett. Volt, aki 1000 pár lábbelit is tartott raktáron. Az őszi vásárok előtt gyakran éjjel is dolgoztak, az a mondás járta: „szúrd, húzd, üsd fára, hónap visszük a vásárra…”. A csizmadia- és cipész mesterek Majsa, Halas, Kiskőrös, Félegyháza, Kecskemét, Tömörkény, Mindszent, Dorozsma vásáraira jártak. A kemény szárú ünneplő csizmáért az 1900-1930-as évek között 1-3 mázsa búza árát kellett fizetni.
(Forrás: Juhász Antal (szerk.): Tanulmányok Kistelek történetéből…1976.)
A múzeumban megtekinthető Kónya Mihály cipész hagyatéka, a műhely egykori berendezési tárgyaival, szerszámaival.
Esztergált nyelű fémszerszám, amit a cipészek a cipősarok, és a nagyobb felületek viaszozására használtak.
Aszimmetrikus kialakítású vasból készült kalapács, egyik végén kerek, sima felülettel.
Műanyag nyelű, keskeny cipőkefe, amivel a cipőbokszot, vagy a javítófestéket vitték föl a cipőre.
Gyári készítésű, íves, belső részén recés fémfogó, a cipőfelsőrész kaptafára illesztéséhez használták.
Esztergált fanyelű, fémfejű cipészszerszám, ami a bőrfelületen az öltés előjelzésére szolgált.
A különböző durvaságú fém reszelőket a cipészek a cipőtalp és a cipősarok méretre formázásához használták.
A cipő talpának orrészére felszegezhető, félhold alakú vaslemezke, ami a kopástól védte a lábbelit.
