A 19. század közepén a település 11 kat. holdas határának közel fel szántóföld, másik fele legelő, kisebb részben rét és kert volt. Kisteleket csakúgy, mint a környező településeket a tanyás gazdálkodás jellemezte. Kistelek határában 1853-ban 100 lakott tanyát írtak össze.

A 19. század végén 17, száz kat. holdon felüli birtokos volt, köztük: Deutsch Bernát, Domonics Pál, Sisák Antal, Sisák János, Sisák József, Reichlinger Antal stb.

A kistelekiek fő gabonanövénye a rozs volt, az 1920-as évek közepén a szántóterület közel 30%-án ezt vetették. Búzát csupán a szántók 5%-án termeltek, mivel kevés volt az erre alkalmas kötött talajú szántó. A széles körű sertés- és baromfitartást a kukoricatermesztés alapozta meg. Nagygazdáknál a kukorica termésterülete elérte rozsét, kisparaszti gazdaságokban a szántó fele kukoricaföld volt.

Bár a filoxéra vész utáni szőlőtelepítések az 1890-es évek elején kezdődtek a Duna-Tisza közén, a kisteleki nagygazdáknak 1895-ben csak 1-3 kat. holdnyi szőlőtelepítésük volt, feltehetően később kapcsolódtak be a telepítésbe.

Az 1930-as években Szeged-Felsőtanya felől kisparaszti gazdaságokban meghonosodott a téli káposzta termesztése, amivel piacozni jártak Szentesre, Csongrádra.

Sok tanyán az 1930-40-es évekig rendszeresen termeltek kendert, de csak saját szükségletükre, önellátásra.

A kisteleki gazdáknak a 20. század első évtizedeiben is az ökör volt az igavonó jószáguk. Általában 4 ökörrel szántottak, betakarítás idején ökrösszekeret használtak és a cséplőgépet is ezekkel vontatták. A lovat akkor fogták kocsiba, ha a faluba, a piacra vagy lakodalomba mentek.

A marhahízlalás a tanyai állattartás legjövedelmezőbb ágazata volt, a közlegelőn tartott heverőmarhát ősszel adták el vágásra. Az első világháború előtt a számadógulyás felügyelete alatt négy csorda legelt a kisteleki pusztán: két marhacsorda, az ökörcsorda és a lócsorda, amibe a bivalyokat is tartották.

Hagyománya volt a juhtartásnak is. Számos gazdának volt 20-40 anyabirkája, főleg a Perczelen és Feketehalmon lévő szikeseket tudták legeltetésre hasznosítani. Legnagyobb szerepe azonban a sertéstenyésztésnek volt, főleg mangalicát majd a „némötpántos” fajtát tenyésztették.

A tanyák körüli vízállásos területek kedvező feltételeket nyújtottak a baromfi (liba, kacsa, pulyka) tenyésztéshez. A hízott baromfit négy-öt „nagyszödőnek” nevezett kofaasszony vásárolta föl, akik Budapestre szállították a vágott baromfit.

(Forrás: Blazovich László (szerk.): Kistelek története … 1991.)

Az 1960-as évek elején a kollektivizálás következtében a hagyományos paraszti gazdálkodás feltételei megszűntek. A múzeumban látható paraszti gazdálkodáshoz, gabonatermesztéshez, kertészethez, állattartáshoz kapcsolódó eszközök, szerszámok egyre inkább kiszorultak a használatból.